|
A LOK szó a Linux az oktatásban kifejezés rövidítése. A LOK egy olyan rendezvénysorozat, mely a Linuxról, illetve a Linux oktatásban való használhatóságáról szól. Kinek szól?Elsősorban az általános és középiskolák informatika tanárainak, az ott dolgozó rendszergazdáknak, a felsőoktatásban dolgozóknak, illetve az iskolák vezetőinek szól, de szeretettel várunk mindenkit, aki érdeklődik a Linux és a szabad szoftverek iránt. Mit nyújt?A rendezvényeink rengeteg hasznos előadást tartalmaznak, melyeket felkészült, az adott területet jól ismerő előadók tartanak. Esetenként a hallottakat a résztvevők ki is próbálhatják a helyszínen lévő gépeken. |
Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk megteremteni az elmélet és a gyakorlat egészséges arányát. ![]() Kik szervezik?A rendezvényeket önkéntesek szervezik, a saját szabadidejükben, ingyen, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. |
Mi a célja?A LOK első célja, hogy népszerűsítse a Linux használatát az iskolákban. A Linux ma már nem csak szerverként, de munkaállomásként is tökéletesen használható. Szeretnénk megmutatni azt is, hogy az oktatás folyamán felmerülő összes kérdésre ugyanúgy választ tud adni a Linux is, mint ahogy más operációs rendszerek. Segíteni szeretnénk, hogy megismerhessék a szabad programok világát, támogatjuk azokat, akik szeretnének elindulni ezen az úton. Azok pedig, akik már használnak iskolájukban valamilyen Linux rendszert, itt ötleteket, segítséget, támogatást kaphatnak. |


