| Archívum |
| Történet |
Rózsár Gábor számítástechnika tanár és rendszergazda agyában egy elborult pillanatban megszületik a LOK ötlete. Még aznap este felhívja Sallai Andrást, hogy lenne-e kedve részt venni a LOK I szervezésében. A válasz: igen! Másnap Rózsár Gábor a BKV egyik járatán, munkába menet megírja a LOK I programját. Ezzel hivatalosan is megkezdődik az első LOK szervezése.
A LOK I megrendezésre kerül a Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző intézetben. Ekkor 64 tanár jött el, ezzel eldőlt a LOK jövője. Érdemes folytatni! A rendezvény szervezésébe beszállnak az iskola tanárai is Wolcán György, Sallai Szilvia és Bándliné Utasi Mária. Ők a későbbi rendezvények szervezésében is részt vállalnak majd!
LOK II
Megrendezésre kerül a LOK II. Ekkor már nem az iskolában, hanem az iskola szépen felújított kollégiumában kerül sor a konferenciára, amire azért is szükség van, mert a résztvevők száma a várakozásoknak megfelelően szépen gyarapszik. 84 fő regisztrált vendég és 29 fő meghívóval érkezett látogató volt jelen. Bár eddig is voltak ellenzői a LOK-nak, de most először érkezett komoly támadás a rendezvénysorozat ellen! Az anyagi nehézségek is egyre sokasodnak. Sikerül azonban megvédeni a LOK-ot, folytatódhat a munka.
LOK III
Itt most csak egy rövidebb egynapos rendezvényre futotta a szervezők erejéből. Azonban a látogatottság tovább nőtt, igaz kisebb mértékben, mint a LOK II esetén. 88 fő tanár és 10 fő vendég jött el, ezen kívül voltak azok, akik meghívóval érkeztek. Az eddigi anyagi nehézségek itt csúcsosodtak ki, nagy harcok árán sikerül csak elkerülni, hogy regisztrációs díjat kelljen szedni a résztvevőktől. Látszik, hogy az eddigi módon nem folytatódhat a munka. Rózsár Gábor bejelenti a rendezvényen, hogy segítőket keres, mert várhatóan valamilyen szervezeti formában lehet csak folytatni a munkát! Sokan jelentkeznek, akik közül jó néhányan alkotják a későbbi LOK csoport kezdeti magját. Ekkor még három lehetőség áll fenn: alapítvány létrehozása, egyesület létrehozása, illetve az LME-n belüli munka. Minden bizonytalan, csak az nem, hogy lesz-e folytatás! Igen lesz!
Folyamatos szervezkedés, majd Sári Gáborral az LME akkori elnökével és Gibizer Tibor elnökségi taggal történt hosszú telefonbeszélgetések után kialakul a kép.
A LOK rendezvénysorozat szervezése az LME-n belül tud folytatódni egy önálló LOK csoport feladataként. Ezzel megoldódna a rendezvény finanszírozásának kérdése is, ráadásul könnyebben megvalósítható volna a régi álom is, mi szerint a LOK legyen a linuxos tanárok gyűjtőhelye is, illetve a Linuxon tanító tanárok és a Linuxos iskolák érdekvédelmi fóruma is. A kérdés eldőlt, irány az LME!
Létrejön a LOK csoport (még nem az LME-n belüli, hanem a tágabb értelemben vett LOK csoport), melynek fóruma a prímlista!
Létrejön a Dokumentációs szekció a LOK csoporton belül, Sallai András és Szervác Attila az alapítók. A cél dokumentációk készítése, melyek inkább az oktatásban használt szabad szoftverek használatához nyújtanak segítséget.
Az LME LOK csoportjának megalakulása! Az alapító tagok: Marcel Hilzinger, Melega Kálmán, Dr. Blahota István, Lohn Dániel, Lakos Antal, Rózsár Gábor (csoportelnök). Az elkövetkezendő hetekben a LOK csoport tagjainak névsora gyorsan bővül, leginkább csak a postán múlik, hogy ki mikor lesz a csoport tagja hivatalosan is. A következő időszakban az alapelvek tisztázása folyik.
LOK IV
Megkezdődik a LOK IV. szervezése! Immár a LOK csoport lát neki ennek a nehéz munkának.
A LOK csoport átköltözik a prímlistáról az LME által üzemeltetett levelezőlista szerverre.
Létrejön a lok.linux.hu weboldal! Átköltöznek az oldalak. A webmester Szervác Attila.
Rózsár Gábor egy a Linuxfórumon zajló beszélgetés eredményeként meghívja az ott fórumozókat a LOK csoportba. Ezzel létrejön a LOK csoporton belül egy külön szekció, mely az iskolákban kíván szabad szoftveres rendszereket kiépíteni. A szekció megfogalmazza a Szabad Szoftver Programot! A szekciót vezeti: Krasznay László és Szász Endre István.
Megrendezésre kerül a LOK IV. A rendezvény ismét két naposra sikerült és közel 100 résztvevő volt. Sokak szerint az volt az eddigi legjobb LOK rendezvény! Bár a résztvevők számára (szerencsére) nem derült ki, de már látszott, hogy a szervezési kapacitás sajnos kevés lesz a folytatáshoz.
LOK 2005
Rózsár Gábor lemond a LOK csoport vezetéséről.
A csoport Szász Endre Istvánt választja meg vezetőjének.
Megrendezésre kerül a LOK V konferencia. Rendhagyó módon Debrecenben lett tartva a rendezvény, a szokottnál sajnos jóval alacsonyabb részvétel mellett. Itt ismét látszott, hogy a csoport szervezési kapacitása finoman szólva is hagy némi kivánnivalót maga után. A szervezés jelentős részét Szaszka végezte, nélküle nem lett volna meg a Debreceni LOK.
LOK 2006
Rózsár Gábor egy támogató ajánlatának megfelelően (aki főállású profi szervezőket ígér) bejegyezteti a lok.hu domaint és elkezdi a következő, a LOK2005 konferencia szervezését, immár az LME LOK csoport nélkül. A támogatóval való megállapodásból végül semmi nem lesz, de most már tovább kell folytatni a szervezést.
Új támogatókkal sikerül szerződéseket kötni, így a LOK2005 konferenciát támogatja a Novell, az FSF.hu a Bercsényi SZKI és a Linuxvilág is. A jó munkakapcsolat eredményeképpen az FSF.hu-val társszervezői megállapodást köt Rózsár Gábor, így a továbbiakban a LOK rendezvényeket közösen szervezik majd.
Sikeresen megrendezésre került a LOK 2005 konferencia. Úgy tűnik, hogy bevált az FSF.hu alapítvány társszervezősége és Novell támogatása. Várhatóan 2006 nyarán-őszén ugyan ez a csapat lát majd neki a LOK 2006 szervezésének.
Sikeresen megrendezésre került a LOK 2006 konferencia. A részvételi adatok alapján rekordot döntöttünk, soha ennyien nem voltak még LOK-on! Az előadói gárda is rekordot döntött, ennyi komoly szakértő egy helyen egy konferencián nem nagyon szokott előfordulni.
LOK 2007
Sikeresen megrendezésre került a LOK 2007 konferencia.
LOK 2009
Sikeresen megrendezésre került a LOK 2009 konferencia. Egy nap, de 5 szekció!
LOK 2010
Sikeresen megrendezésre került a LOK 2010 konferencia.
| LOK 2012 | Mi a LOK? | Elérhetőség | Archívum | Történet |
